 |
Tigre y Fábola I
 |
Érase una vez un tigre mudo en el espacio
sagrado de los tigres.
Érase una vez una escena repetida: alguien
ama y pregunta. Alguien que lee cuerpos y
pregunta. Alguien que imita un rugido
sin historia.
Sólo será una (des) esperada que busca y de
tanto tigrar cae en esos huecos que produce la
voz: un tiempo enorme y fugitivo
en su espiral.
¿Fue sólo un nombre brutal, una sonrisa que
el viento llevó a la copa de los árboles, una
palabra indecible?
Érase una vez un tigre y una fábola. Ella lo
llamaba; él, escribía en la tierra. Y ella llegaba
para que la lluvia borrara
el mensaje. Entonces, la fábola gritaba y se embarraba, gritaba la
loca maldita
arrancándose los caballos que galopaban en su cabeza. Un dolor tras otro en
aquel gesto inmediato.
¿Dónde estás, cachorro?, parecía decir ella,
con el cariño tan propio de las fábolas. Pero, en
el fondo, muy adentro,
lastimaba su sangre con baladas pasadas de moda. Y el tigre mudo lo
sabía.
Por eso cazaba su sombra con una red para lepidópteros.
Esta así y comienza fábu
Tigris és Fabula I
Volt egyszer egy néma
tigris a tigrisek szent helyén.
Volt egyszer egy ismétlődő
jelenet: valaki szeret és kérdez. Valaki aki testekből olvas és
kérdez.
Valaki
aki ordítást mímel történet nélkül.
Csak
egy elkeseredett nőstény lehet aki keres, és a nagy tigriskedés közben beleesik
a
hangot
keltő mélyedésekbe: saját spiráljába menekülő hatalmas idő.
Csak
egy állati név volt, egy mosoly amit a szél a fák koronái közé fújt, egy
kimondatlan
szó?
Volt
egyszer egy tigris és egy fabula. Fabula hívta a tigrist, aki a földre írt.
Fabula
azért
jött, hogy az eső elmossa az üzenetet. Akkor fabula ordított és besározta
magát,
ordított
a szerencsétlen őrült, a fejében vágtató lovakat cibálva. Egyik fájdalom követi
a
másikat ebben a hirtelen mozdulatban.
Hol
vagy kölyök? - mintha ezt mondta volna a fabulák sajátos kedvességével. De
mélyen
legbelül saját vérét siratta ódivatú balladákkal. És a néma tigris tudta ezt.
Ezért
kergette árnyékát lepkehálóval.
És
ezzel a mese elkezdődik.
Tigre y Fábola II
-Ven, caminemos un rato.
- Hasta cansarnos de ficción.
Tigre y Fábola despedazan la calle que, a esa
hora, es un río de palabras.
-Esta historia no tiene salida.
-Ni entrada, ¿te diste cuenta?
Tigre ve luz al fondo de su silencio; en
cambio, Fábola juguetea con su pelo que es la lectura que todos quisiéramos
tener.
-¿Dijiste algo?
-No.
Tigre y Fábola cruzan el sendero de espinas.
Y he aquí lo más extraño: no hay dragones ni la
Zweihänder usada por
Grutte Pier.
-Tendremos que volver.
- A ser lo que no somos: dos nombres sin
piel.
Tigris és Fabula II
- Gyere, sétáljunk egy
kicsit.
- Amíg bele nem fáradunk a
képzeletbe.
Tigris és Fabula darabokra
szedik szét az utcát, ami most éppen szavak folyója.
- Ennek a történetnek
nincs vége.
- Se eleje. Észrevetted?
Tigris fényt lát csöndje
mélyén, miközben Fabula a hajával játszadozik, mely
olyan olvasnivaló, amit
mindannyian szeretnénk magunknak.
- Mondtál valamit?
- Nem.
Tigris és Fabula átszelik
a tüskés ösvényt. És a legfurcsább, hogy nincsenek
sárkányok, sem Grutte Pier
Zweihander-e .
- Vissza kell mennünk.
- Hogy azok legyünk, akik
nem vagyunk: két csupasz név.
Fábula feliz
Lejos
del arca y las aguas primordiales, Tigre se encuentra con Fábola. Se miran
largamente
hasta que las pestañas trenzan esta historia. Respiran. Huelen. El
tiempo es ese mismo
instante y vuelve al encuentro, por el placer de repetirse.
Tigre
y Fábola llevan cascabeles al cuello: ahí viven las palabras, atrapadas, pero
felices.
-Esto
me incomoda –dice Fábola, estirando su mentón.
Bastan
el brillo de un incisivo y un chasquido de lengua para que los collares de la
memoria
caigan al suelo, desgranándose.
-Ahora
podemos despedirnos sin el peso de la literatura – declara Tigre, sacudiendo sus
rayas que rebotan hasta hundirse en la tierra.
-¿Qué
es la literatura? –pregunta Fábola, mientras desaparece con la mejor de sus
sonrisas.
A Juan Yanes y su fabulosa Máquina de coser palabras
Boldog Fabula
A bárkától és az
ősvizektől távol Tigris találkozik Fabulával. Hosszan nézik egymást,
amíg szempilláik megszövik
ezt a történetet. Lélegeznek. Szagot árasztanak. Az idő
maga a pillanat , mely az
ismétlődés öröméért tér vissza a találkozáshoz.
Tigris és Fabula nyakukon
csengőket viselnek: ott élnek bezárva a szavak, de
boldogan.
-Ez kényelmetlen -
nyújtogatja nyakát Fabula.
Elég egy megcsillanó
metszőfog és egy nyelvcsettintés, és az emlékek nyakékei
leperegnek a földre.
- Most elbúcsúzhatunk
egymástól az irodalom súlya nélkül - Szól Tigris lerázva
magáról csíkjait, melyek
lepattannak és elsüllyednek a földben.
- Mi az irodalom? –kérdezi
Fabula legszebb mosolyával, miközben lassan
eltűnik.
Juan Yanesnek és az ő mesés szó- Varrógépének
Fábula blanca
La fábula que no es fábula busca en sus
propios pasos el comienzo de la historia. Espesa
niebla borra sus huellas;
garúa persistente moja su entusiasmo; humo de la escritora la
encierra en el
cofre lenguaraz; mano traicionera la describe con timbres de agua. Pero fábula
conoce su destino y ya sabe el nombre de las piedras. Tropezará con el liso
recuerdo;
pateará al redondo olvido; cruzará el poroso amor en puntas de pie,
con los zapatos en los
sobacos y el silencio desabrochado. Pronto divisa el
inicio donde todas las palabras se
reúnen. Como es natural, a ésa hora y con
ése frío, ellas duermen. Y no es capaz de
despertarlas. Si mira hacia atrás, es
muy probable que el tigre la convierta en exfoliante para
los talones.
Entonces, cierra los ojos y espera que llegue el final.
Fehér Fabula
A fabula aki nem fabula
saját lépteiben keresi a történet kezdetét. Lábnyoma sűrű
ködbe vész; folytonos
szitáló eső áztatja lelkesedését; az írónő hiúsága a beszélő
dobozba zárja őt; áruló
kéz vízjelekkel írja le. De fabula ismeri sorsát és már tudja a
kövek neveit. Belebotlik a
sima emlékbe, belerúg a kerek felejtésbe, lábujjhegyen lépi
át a szétporladó
szerelmet, cipőit hóna alatt fogva a kitárulkozó csendben. Hirtelen
megpillantja a kezdetet
ahol minden szó találkozik. Persze ebben az órában és ilyen
hidegben mind alszanak. És
nem képes felébreszteni őket. Ha visszanéz, nagyon
valószínű, hogy a tigris
sarokreszelővé változtatja őt. Ezért aztán csukott szemmel
várja a befejezést.
 |
a tigrisek szent helye
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése