Egy pirosruhás lány vallomásai
Akkor ismertem meg őt, amikor a Chinaski erdőben
sétáltam. Jó sok gombát gyűjtöttem már, amikor feltűnt a csalitosban. Mit
csinál egy magadfajta lány egy ilyen helyen? Hétköznapi kérdés volt, hétköznapi
helyen, kétségtelen, hogy tetszettek nyugtalan barna szemei. Rögtön elképzeltem
a jelenetet: Wolf elkapja a derekamat, miközben óriási nyelvcsapásokkal nyalja
a nyakam. Megmutattam neki az ízletes galócákkal teli kosarat. Elmehetünk
hozzád és fehérborral flambírozhatjuk, ajánlottam. Wolf mosolygott és
kivillantotta egyik szemfogát: Nem, drágám, ezek mérgezőek. Mérgezőek? Nem
tudtam! Elhajítottam mindet messzire, és levetkőztem, attól félve, hogy a ruhám
beszennyeződik. Maradjon rajtad a sapka, kérlek!- esdekelt borízű hangon. Szót
fogadtam neki.
Wolf úr, be kell vallanom önnek, hogy... Igen? Mond, elbűvölő
teremtmény! Elővigyázatlan voltam vehemens természetemnek köszönhetően. De miről
van szó?- morgott vágyakozva. Karmai szinte a bőrömet karcolták. Hát jó, kissé
csillapítottam étvágyam a legnagyobbal a halálos gombák közül. És most meg
fogok halni. Milyen buta voltam! Hangosan kacagott, fújt és fújt, és a hajam
összeborzolódott. Csavargók szenvedélyével csókolóztunk. A Chinaski erdő
bezárult, csak azért, hogy jobban szerethessük egymást. Jól csinálta a dolgát. Egy
kis idő múlva bedagadt a nyelve, és lilás fekélyek nőttek rajta. Összeesett és
még a füle is habzott.
Ó, Wolf, te még hiszel a tündérmesékben? –bosszankodtam,
miközben megfosztottam pénztárcájától,
órájától és elegáns báránybőr cipőjétől.
 |
| J.A.W Cooper
Lo conocí cuando
paseaba por el bosque de Chinaski. Había recogido muchas setas cuando él
apareció entre unos matorrales: ¿Qué hace una chica como tú en un lugar como
éste? La pregunta era vulgar, un lugar común; sin embargo, me gustaron sus ojos
de inquietante negro. Imaginé de inmediato la escena: Wolf tomándome por la
cintura y dando enormes lengüetazos a mi cuello. Le mostré el canasto repleto
de sabrosas amanitas. Podemos ir a tu casa y flambearlas con vino blanco,
propuse. Wolf sonrió y dejó asomar un colmillo: No, querida, ésas son
venenosas. ¿Venenosas? No tenía idea. Las lancé lejos y me desnudé, aterrada de
que mi ropa estuviera contaminada. Quédate con la capa, te lo ruego, suplicó,
con voz aguardentosa. Le hice caso.
Señor Wolf, debo
confesarle que… ¿Sí? Dime, criatura encantadora. Pues, que me da vergüenza…,
cometí una imprudencia, dada mi naturaleza vehemente. Pero, ¿de qué se trata?,
rugió, lleno de deseo. Sus garras casi arañaban mi piel. Bueno, sacié
parcialmente mi deseo con el más grande de todos aquellos nefastos hongos. Y
ahora moriré. ¡Qué tonta he sido! Él se rió a carcajadas; sopló y sopló y mi
pelo desordenó. Nos besamos con pasión de callejeros. El bosque de Chinaski se
cerró sólo para que nosotros pudiéramos amarnos mejor. Hizo bien su trabajo. Al
poco rato, la lengua se le hinchó y le brotaron unas pústulas violáceas. Cayó
al suelo echando espuma hasta por las orejas.
Ah, Wolf, aún crees
en los cuentos de hadas, apuré, mientras le afanaba la billetera, el reloj y
los elegantes zapatos de cabritilla.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése